A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézete, valamint az agrárkar által szervezett szimpóziumon a DE PhD-hallgatói mutatták be legújabb kutatási eredményeiket az Egy egészség-elv jegyében. A tudományos tanácskozás a természet emberi egészségre veszélyt jelentő korokozóinak sokféleségére, valamint az ebből eredő betegségek megelőzésére fókuszált.
Hírek
Idén Jubileumi Tudományünnep 2025 a mottója a Magyar Tudomány Ünnepének, amelynek programjaihoz ebben az évben is csatlakozik a Debreceni Egyetem. Az intézmény tudományos műhelyei konferenciákat, előadásokat tartanak, a programsorozat kiemelt eseménye most is a doktor- és díszdoktoravató ünnepség lesz.
Bölcsészprofesszorok címmel egyetemi tanárok tartanak székfoglalót a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Bölcsészettudományi Doktori Tanács szervezésében a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében. Elsőként Lévai Csaba és Pete László professzor ismertette kutatásai legfrissebb eredményeit a Főépület Karácsony Sándor termében.
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Journal Club előadás-sorozatának tizenharmadik alkalmán neves nemzetközi folyóiratokban publikált, innovatív kutatásaikat mutatják be a GTIDEA-DE Publikációs Díjával elismert egyetemi szakemberek. Az előadásokon műszaki, informatikai és természettudományi területen elért tudományos eredményeiket ismertetik a díjazott kutatók.
A Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem doktori képzésében végzett, az MTA Debreceni Szakbizottságának pályázatán legjobb eredményt elért nyolc, PhD fokozatot szerzett kutató mutatta be disszertációját egy csütörtöki szimpóziumon. Az esemény célja az volt, hogy a fiatal szakemberek tevékenységének áttekintésével népszerűsítsék a kutatói pályát és a tudományos szemléletet.
A Debreceni Egyetem kutatói Vibók Ágnes professzor vezetésével egy olyan rendkívül gyors, femtoszekundumos folyamatot vizsgálnak, amely nem csupán a molekulák fotostabilitásáért és fényátalakításáért felel, de teljesen új alapokra helyezheti a molekuláris elektronikát és a kémiai folyamatok katalízisét.
A Debreceni Egyetem kutatója az időjárás-előrejelzések olyan statisztikai utófeldolgozásával foglalkozott, mely révén az eddiginél pontosabb előrejelzéseket lehet adni a megújuló energiatermeléshez szükséges időjárási változókra. Az Informatikai Karon működő, az országban egyedülálló statisztikai utófeldolgozással foglalkozó kutatócsoportnak Baran Ágnes egyetemi docens is tagja. Munkájukat, illetve egy abból készült tudományos publikációt a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díjjal jutalmazta.
Új vezetőket neveztek ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Regionális, Intézményi Tudományos Kutatásetikai Bizottságának élére. Domján Andrea elnök és Káposzta Rita titkár megbízását Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől vette át hétfőn az Elnöki Hivatalban. A kutatásetikai bizottság feladat- és hatásköre az elmúlt időszakban kibővült, már hatósági jogkörrel is rendelkezik, szakmai-etikai engedélyező feladatot is ellát, ennek köszönhetően a jövőben hatékonyabban segítheti a kutatók munkáját.
Tudományos üléssel ünnepelte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kerpely Kálmán Szakkollégiuma fennállásának másfél évtizedes jubileumát. A tehetséggondozó szakmai műhelynek jelenleg 48 fiatal hallgató a tagja.
A globális és lokális környezeti és társadalmi változások hatására jelentkező új növényvédelemi és élelmiszerbiztonsági kihívásokról, a károsítók országhatárokat nem ismerő, intenzív földrajzi elterjedéséről volt szó a 30. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.